Célunk, hogy segítsünk ügyfeleinknek megérteni az adórendszerben rejlő kockázatokat és lehetőségeket, s hogy válaszok helyett megoldásokkal segítsük céljaik elérését.

MEGOLDÁSORIENTÁLT
ADÓTANÁCSADÁS

image/svg+xml

Rólunk

Nyári Zsolt

Partner

2001-ben kezdtem szakmai pályafutásom nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cégeknél. Saját vállalkozásom 2015-ös megalapítása előtt 12 évet a Mazars Kft-nél töltöttem, ahonnan szenior adómenedzserként jöttem el. A belföldi és nemzetközi adótanácsadási projektek mellett felelősként részt vettem cégátvilágítási munkákban, adóhatósági ellenőrzésekben, valamint hazai és európai bíróságon megnyert peres eljárásokban. Utóbbiak közül, pályafutásom eddigi legnagyobb szakmai sikere az Európai Bíróság előtt megnyert áfa per (C-563/12), amelynek szakmai ötletgazdája voltam.

Több mint 10 éve adok elő adókonferenciákon, számos szakmai tartalmú újságcikket és blogbejegyzést írtam, továbbá rendszeresen tartok előadásokat a Magyar Könyvvizsgáló Kamara Oktatási Központ mérlegképes könyvelők továbbképzésén. A magyar nyelv mellett angolul és franciául is segítek Ügyfeleimnek.

KÜSSELNÉ LAKATOS KATALIN

szenior adómenedzser

Szakmai tapasztalatomat 2008 és 2017 között nemzetközi tanácsadó vállalatoknál szereztem, ahol főként nemzetközi vállalatcsoporthoz tartozó nagyvállalatok és magyar tulajdonú közép- és nagyvállalatokkal dolgozhattam több adónemet is érintő, összetett adótanácsadási munkákon manageri majd adóigazgatói pozícióban. A komplex tanácsadás mellett főként adóátvilágításokat vezettem és adóhatósági vizsgálatokban láttam el ügyfeleim képviseletét. Emellett projektvezetője voltam az Európai Unióban letelepedett vállalkozások áfa ügyeivel kapcsolatos tanácsadási és adóbevallási munkákat végző csoportoknak és transzferár- megbízásoknak is. Több éven keresztül részt vettem nemzetközi együttműködést és belső szervezetfejlesztést érintő projektekben.

2013-tól rendszeresen adok elő adókonferenciákon, üzleti reggeliken, belső és külső tréningek keretében. 2017-től a K-X Consulting Kft. adószakértőjeként magyarul és angolul dolgozom Ügyfeleink megoldásain.

KOSZTYÓ JÚLIA

adó és számviteli menedzser

Közgazdász és mérlegképes könyvelői képesítésem megszerzése után több kis- és középvállalkozásnál dolgoztam először könyvelőként, majd 2006-tól főkönyvelőként. Szakmai ismereteim bővítése céljából 2008-ban elvégzetem az adótanácsadói képesítést. 2010-től a Mondelez International cégcsoportnál dolgoztam adótanácsadóként, ahol több magyarországi leányvállalat és fióktelep teljeskörű adózási feladatait láttam el. Munkám során számos könyvelési és vállalatirányítási rendszert (pld. SAP) használtam napi szinten.

2018-ban csatlakoztam a K-X Consulting Kft. csapatához teljes állásban, ahol főként adóátvilágítási, áfa ellenőrzési, bevallás készítési (pl. áfa, termékdíj, szja), könyvelési/számviteli kérdésekben és SAP-val kapcsolatos tanácsokkal segítem Ügyfeleinket, hogy a mindennapi gyakorlatban is megvalósítható, alkalmazható megoldást kapjanak.

DR. DEÁK IVETT

jogtanácsos, adómenedzser

2004-ig a PWC munkatársa voltam, majd több mint 10 éves tapasztalatot szereztem a NAV-ban, ahol a kiemelt adózók ellenőrzési területén dolgoztam. A jogszabály-értelmezéseken túl kiterjedt gyakorlati tapasztalatra is szert tettem, számtalan adóellenőrzési és végrehajtási eljárásban, valamint az azt követő jogorvoslati eljárásban vettem részt. Peres képviseleti gyakorlatot a szerencsejáték területén szereztem, a felügyelet munkatársaként részt vettem az ágazat átalakítását célzó jogalkotói munkában is. 2018-ban csatlakoztam a K-X Consulting csapatához.

Ügyfeleinket – legyenek akár belföldi, akár külföldi vállalkozások – az adóvizsgálatok során felmerülő problémák kezelésében és az adóügyi képviseletben segítem, közreműködöm az adóhatóság és az adózók közötti vitás ügyek rendezésében és a jogértelmezési különbségek szakmai véleményezésében is, bármely adójogot érintő témában. Magyar és angol nyelven állok Ügyfeleink rendelkezésére.

DR. VARGHA MÁTÉ

adómenedzser

A jogi egyetem elvégzése után 2005-től 2011-ig az APEH/NAV munkatársa voltam, ahol részt vettem ellenőrzésékben, másodfokú határozatok meghozatalában és közigazgatási perekben. 2011-től a Nemzetgazdasági Minisztérium jogásza, osztályvezetője, végül főosztályvezető-helyettese lettem. Feladataim közé tartozott az eljárásjogi jogszabályváltozások előkészítése és koordinálása, feltételes adómegállapítások döntéseinek előkészítése és a NAV döntéseivel szembeni felügyeleti intézkedés iránti kérelmekre vonatkozó döntések előkészítése. 2014-ben, miniszteri kitüntetéssel fejeztem be az ottani munkámat. Minisztériumi pályafutásom alatt rendszeresen publikáltam adószaklapokban. A pályám K-X Consulting Kft. előtti utolsó szakaszában 2014-től 2019-ig a Magyar Nemzeti Bank kamarai jogtanácsosaként dolgoztam.

Adótanácsadóként és környezetvédelmi-, valamint bank- és tőkepiaci szakjogászként magyarul és angolul dolgozom Ügyfeleink kérdésein.

Kardos Dóra

szenior adómenedzser

Adótanácsadói pályafutásom 2011-ben kezdtem a Mazars Kft.-nél, ahol adómenedzserként jellemzően nemzetközi vállalatcsoportok magyarországi leányvállalataival dolgozhattam együtt. Főként több adónemet érintő projekteket, átvilágításokat vezettem, és segítettem az ügyfeleimet adóhatósági vizsgálatok során. A nemzetközi áfa csoportban képviselhettem Magyarországot több éven keresztül, ahol határokon átnyúló áfa projektekben és tervezési feladatokban vettem részt.

2014-től rendszeresen publikálok szakirányú online lapokban, adok elő adókonferenciákon, nemzetközi tréningeken, képzéseken. Óraadóként részt veszek a Penta Unió okleveles forgalmi adószakértői képzésében is. Magyar és angol nyelven segítem Ügyfeleink munkáját.

2020-ban csatlakoztam a K-X Consulting csapatához.

Lencse Franciska

könyvvizsgáló, számviteli szakértő

1998-ban kezdtem pályafutásomat a PricewaterhouseCoopers Kft-nél könyvvizsgáló asszisztensként. Ezt követően különböző cégeknél dolgoztam pénzügyi vezetőként, valamint főkönyvelőként. 2007-ben léptem be a Mazars Kft-hez ahol, több, mint 10 évet töltöttem el. Feladataim közé tartozott többek között az audit munkafolyamat szervezése és ellenőrzése, magyar beszámolók és IFRS konszolidációs csomagok vizsgálata, részvétel due diligence megbízásokban, a target cégek számviteli és kontrolling szempontú átvilágítása, számviteli és adózási problémák megoldása és különböző tanácsadási, oktatási feladatok ellátása. 2015 óta könyvvizsgálóként aláíró jogosultsággal rendelkezem.

2017 óta segítem rendszeresen a K-X Consulting Csapatát.

Barsi András Attila

LegalTech szakértő

MBA képesítésemet amerikai, magyar és francia egyetemeken szereztem. Tíz évet töltöttem egy elektronikus aláírás hitelesítés-szolgáltatónál kereskedelmi, stratégiai és menedzsment pozíciókban. Több vállalkozás stratégiai termékfejlesztését segítettem elektronikus aláírás és távoli azonosítás szakértelemmel. Nevemhez fűződik 2011. évben „Az év IT projektje” díja, amely a Magyar Bírósági végrehajtói megkeresések rendszerének digitalizációjáért ítélt oda az IVSZ (Informatikai Vállalatok Szövetsége). Jelenleg is számos magyar és nemzetközi projektben látok el tanácsadói és projektmenedzseri feladatokat. Sokat dolgozom felsővezetőkkel olyan stratégiai digitalizációs projekteken, ahol fontos a hitelesség és a joghatás együttes alkalmazása. A témában szívesen tartok képzéseket és előadásokat is.

A K-X Consulting csapatával 2019 óra dolgozom együtt.

Kajtár Judit

könyvvizsgáló, számviteli szakértő

Szakmai pályafutásomat 2000-ben a Mazars Kft.-nél kezdtem, ahol feladataim közé tartozott főként magyar beszámolók és IFRS konszolidációs csomagok vizsgálata, emellett részvétel különböző átvilágítási munkákban, tréningek szervezésében és lebonyolításában. Audit managerként a bank- és biztosítás szakterület volt a specialitásom. 2009-ben váltottam és az energia szektorban működő francia-belga cégcsoport (ENGIE, ex GDF SUEZ) magyarországi leányvállalatainak voltam a pénzügyi és számviteli igazgatója kilenc éven keresztül.

2018. óta főként könyvvizsgálattal foglalkozom és örömmel segítem az K-X Consulting csapatát átvilágítási munkákban és számviteli tanácsadásban.

Várkonyi Szilvia

irodavezető

A Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola Idegenforgalmi és szálloda szakán végeztem közgazdászként.
Először rendezvényszervezőként dolgoztam, majd a szállodaiparban helyezkedtem el értékesítési, később szobafoglalási vezetőként.
Az idegenforgalmat elhagyva egy SAP tanácsadással foglalkozó informatikai cégnél dolgoztam iroda menedzserként, ahol az adminisztráción kívül a kiküldetések, céges rendezvények megszervezésével, tűz- és munkavédelmi oktatások lebonyolításával, valamint a cég ISO minőségirányítási vezetőjeként a rendszer működtetésével is foglalkoztam.

A K-X Consulting Kft.-hez 2021. augusztusában csatlakoztam, ahol irodavezetőként támogatom a csapatot. Főbb feladataim közé tartozik az ajánlatok nyomon követése – szerződések ügyintézése; számlázás; könyvelővel és az ügyfelekkel (angolul, esetleg németül) való kapcsolattartás.

Budayné Flaisz Helga

szenior adómenedzser

Pályafutásom első 16 évét az EY Magyarországnál töltöttem, ahol adótanácsadóként, majd adómenedzserként a közvetett adózás területén támogattam hazai és multinacionális vállalatokat. Munkám fókuszában az áfa és környezetvédelmi termékdíj tanácsadás állt, részt vettem nemzetközi áfa projektekben, adóellenőrzésekben, a hatóságokkal történő egyeztetésekben, előadásokat tartottam szakmai rendezvényeken.
2016 és 2023 között az Andersen munkatársaként dolgoztam menedzseri, majd vezető menedzseri pozícióban. Itt az áfa tanácsadás mellett lehetőségem volt számos más területen is bővíteni a szakmai tapasztalataimat: a közvetlen adókkal, film-, és sporttámogatásokkal, K+F kedvezményekkel kapcsolatos ügyekkel is foglalkoztam, strukturálási projektekben működtem közre. Munkám során elsősorban a gyártásban, kereskedelemben, ingatlanszektorban, autóiparban, valamint a média-, és filmágazatban tevékenykedő társaságokkal, illetve különböző sportszervezetekkel álltam kapcsolatban.

A K-X Consulting csapatához 2023 elején csatlakoztam, ügyfeleinket általános tanácsadási szolgáltatások nyújtásával segítem magyar és angol nyelven.

Pásztor-Tamás Ágnes

adótanácsadó

A Pécsi Tudományegyetemen szereztem közgazdász diplomámat 2005-ben. Ezt követően a Mazars Kft-nél kezdtem el adótanácsadóként dolgozni, ahol minden adónemmel megismerkedhettem. A későbbiekben másfél évet töltöttem a Nemzetgazdasági Minisztérium Forgalmi Adók Főosztályán, majd 2022-ben kerültem a K-X Consulting Kft csapatába.

Jelenleg elsősorban személyi jövedelemadót és áfát érintő kérdésekkel foglalkozom.
Ügyfeleink megoldásaiban magyar, angol és francia nyelven tudok segíteni.

Dr. Takács Tamara

adótanácsadó

Jogi diplomám megszerzését követően ügyvédjelöltként kezdtem szakmai pályafutásomat. Adózással 2021-ben kezdtem foglalkozni, először a BDO-nál, majd 2023-tól a K-X Consulting csapatában. Elsődleges feladataim közé az áfával, kiterjesztett gyártói felelősséggel és környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos tanácsadói munkák, valamint adóátvilágítások tartoznak. Mindemellett hírlevelek és cikkek írásában is részt veszek.
Magyar és angol nyelven állok az Ügyfelek rendelkezésére.

ÁFA és eÁFA AUDIT

A szolgáltatásunk célja, hogy az áfa bevallástól kezdve az áfa analitika részletes ellenőrzéséig, beleértve a számlaellenőrzést és a folyamatok átfogó vizsgálatát, minden szükséges lépést megtegyünk ügyfeleink számára. Ez a szolgáltatás különösen ajánlott belső ellenőrzés céljából, vagy nagy összegű áfa visszaigénylés előkészítése vagy az eÁfa bevallás bevezetése esetén, hogy biztosítsuk az adóbevallás pontosságát és minimalizáljuk az adókockázatokat.

SZÁMLÁZÁS AUDIT

Ez a szolgáltatás elsődlegesen a számlák kiállításának, helyesbítésének, az áfa mértékeknek, teljesítési időpontoknak és az online adatszolgáltatásnak törvényi megfelelőségét helyezi fókuszba. Ezzel egyidőben megvizsgáljuk a számlázó rendszerek – nem informatikai szemléletű – megfelelőségét. Törekvésünk, hogy a számlázási eljárások általános összhangját biztosítva minimalizáljuk az ügyfeleink előtt álló jogi és pénzügyi kockázatokat.

 

1/6

EPR és TERMÉKDÍJ AUDIT

Ez a szolgáltatás a termékdíj és EPR kötelezettségek teljes körű teljesítését célozza, beleértve a folyamatok alapos ellenőrzését, a termékek helyes kódolását, valamint a kötelezettség átvállalása vagy vevői nyilatkozat alkalmazása esetén a jogszerűség és a hozzá tartozó adminisztrációs dokumentumok – mint szerződések, számlák és nyilatkozatok – megfelelőségének vizsgálatát. Áttekintjük az analitikai adatok teljességét és a bevallások kitöltését, hogy biztosítsuk ügyfeleink adózási folyamatainak zökkenőmentes és törvényeknek megfelelő működését. Cél a rendszeres hibák azonosítása és javítása, valamint a lehetőségekhez képest az adókötelezettség optimalizálása.

TELJES KÖRŰ CÉGÁTVILÁGÍTÁS

Szolgáltatásunk az adótervezés és kockázatelemzés területén nyújt széleskörű támogatást, az adózási hibák azonosításától kezdve a korrekciók végrehajtásán keresztül az optimális adózási stratégiák megvalósításáig. Ez a szolgáltatás különösen előnyös lehet cégfelvásárlás vagy cégértékesítés esetén, amikor a vállalkozások kockázatainak mélyreható feltárására és az értékesítés előtti állapot felmérésére van szükség. A cégátvilágítás során konkrét, hasznosítható információkat és stratégiákat biztosítunk, amelyek hozzájárulnak a vállalkozás értékének növeléséhez és a tranzakciók kockázatainak csökkentéséhez.

 

2/6

ADÓHATÓSÁGI VIZSGÁLATOK

Szolgáltatásunk keretében az adóhatósági ellenőrzések hatékony kezelésére törekszünk, az önálló belső átvilágítástól a vizsgálatokhoz való felkészítésen át a NAV előtti képviseletig. Igény esetén biztosítjuk az irodai helyszínt a revizorok számára, valamint segítséget nyújtunk az adóhatósági iratok értelmezésben, a szükséges nyilatkozatok, észrevételek, fellebbezések professzionális elkészítésében. Szolgáltatásunk célja, hogy csökkentsük az adóellenőrzésekkel járó stresszt, időráfordítást és növeljük a sikeres kimenetel esélyét, miközben ügyfeleinket minden lépésben támogatjuk és képviseljük.

ÁTALÁNYDÍJAS TANÁCSADÁS

Szolgáltatásunkat úgy alakítottuk ki, hogy naprakész, gyakorlatias megoldásokkal támogassuk ügyfeleink működését írásban és/vagy szóban. Cégük sajátosságait jól ismerő, dedikált tanácsadónk bevonásával gyorsan, rövid, célratörő tanácsokkal segítjük a könyvelés mindennapjait. E szolgáltatásunk nem csupán a hatékonyságot növeli, de jelentős idő- és költségmegtakarítást is lehetővé tesz, így ügyfeleink erőforrásaikat jobban a stratégiai területekre tudják fordítani.

 

3/6

ADÓKALKULÁCIÓK, TÁRSASÁGI ADÓ KEDVEZMÉNYEK

Szolgáltatásunk keretében elkészítjük ügyfeleink társasági adó, innovációs járulék és iparűzési adó számításait vagy – igényektől függően – ellenőrizzük, hogy a bevallás és az azt alátámasztó kalkuláció is teljes mértékben megfeleljen a törvényi előírásoknak. Emellett kiemelt figyelmet fordítunk a TAO kedvezmények, így például a KKV kedvezmények, adórendelkezések, K+F kedvezmények, fejlesztési adókedvezmény és az energetikai beruházások kedvezményeinek teljes körű kiaknázására.

GLOBÁLIS MINIMUMADÓ

Szolgáltatásunk célja, hogy segítséget nyújtson a multinacionális vállalatcsoportba tartozó ügyfeleinknek az új nemzetközi adózási szabályokkal való megfelelést illetően. Ez a szolgáltatás magában foglalja az új globális minimumadó-szabályok értelmezését, a vállalati adóstruktúra elemzését és az optimális adótervezést annak érdekében, hogy ügyfeleink eleget tegyenek a globális minimumadóra vonatkozó követelményeknek. Tanácsadást nyújtunk ügyfeleinknek a globális minimumadó hatásainak értékelésére és az adóstratégia esetleges módosítására, beleértve akár a szükséges rendszerek és folyamatok felülvizsgálatát és beállítását.

 

4/6

FŐKÖNYVELŐ, KÖNYVELŐ BIZTOSÍTÁSA

Szolgáltatásunk azzal a céllal jött létre, hogy segítséget nyújtsunk azoknak az Ügyfeleinknek, ahol a gazdasági – pénzügyi vezető vagy a főkönyvelő hosszabb időre kiesik (pl. szülési szabadság), vagy úgy döntenek, hogy a vállalaton kívül folytatják munkájukat. Szakértő csapatunk évtizedes tapasztalattal, kiemelkedő szakmai tudással és az SAP, valamint más vállalatirányítási rendszerek mélyreható ismeretével áll készen arra, hogy ne csak helyettesítsen, hanem hozzáadott értéket is nyújtson. Ügyfeleink így biztosak lehetnek abban, hogy a számviteli folyamatok zökkenőmentesen folytatódnak, míg a pótlásra szoruló munkatárs visszatér pozíciójába vagy megtalálják az új kollégát.

SZÁMVITELI ÉS TRANSZFERÁR DOKUMENTÁCIÓK ELKÉSZÍTÉSE

Szolgáltatásunk célja, hogy átfogó támogatást nyújtson a számviteli szabályzatok és a transzferár nyilvántartások terén. E szolgáltatás magában foglalja a szabályzatok naprakész frissítését, új szabályzatok kidolgozását, meglévők precíz ellenőrzését. Emellett szakértőink gondosan véleményezik, felülvizsgálják és szükség esetén javítják, pótolják vagy újraírják a transzferár dokumentációt, hogy biztosítsák azok megfelelőségét a nemzetközi és helyi előírásoknak. Ügyfeleink ezzel a szolgáltatással teljes mértékben megfelelnek a számviteli és adózási előírásoknak, és készen állnak az esetleges adóhatósági ellenőrzésekre.

 

5/6

TEMATIKUS HELYSZÍNI OKTATÁS

Szolgáltatásunkat arra terveztük, hogy megkönnyítsük ügyfeleinknek a folyamatosan változó adózási és számviteli jogszabályok követését, és növeljük szakmai tudásukat a számlázástól a közösségi ügyleteken át egészen az IFRS-ig terjedő különböző témakörökben. Az ügyfél által kiválasztott helyszínen tartott előadásaink lehetőséget biztosítanak a résztvevők számára, hogy közvetlenül szakértőinktől tanuljanak, legyen szó NAV vizsgálatra való felkészülésről, promóciók adózásáról vagy bármely más releváns témáról. Az oktatások interaktívak és gyakorlatorientáltak, így a résztvevők nem csak elméleti tudást szerezhetnek, hanem konkrét, gyakorlati kérdéseikre is választ kaphatnak.

DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS, ELEKTRONIKUS SZÁMLÁZÁS

A szolgáltatásunk modern megoldásokat kínál az elektronikus számlázás világába való átmenet megkönnyítésére. Ez magában foglalja – igény esetén – az elektronikus számlázás bevezetésének teljes projektmenedzselését, a számlázó rendszerek felkészítését, valamint a kimenő számlák elektronikus kibocsátásának és befogadásának megteremtését, akár a szükséges technikai infrastruktúra biztosításával is. Átfogó megoldásokat kínálunk a papíralapú dokumentumok digitalizálásához és az archiválási folyamatok optimalizálásához, beleértve a szabályzatok és ügyféltájékoztatók elkészítését is.

 

6/6

Főbb szolgáltatások

Referenciák

„Zsolt és kollégái évek óta cégünk partnerei, évek óta segítik cégünket eligazodni az adózás rejtelmeiben. Gyorsan és hatékonyan reagálnak a felmerült problémára, számszerűsíthető értékkel járulnak hozzá cégünk sikereihez. Kommunikációjuk egyértelmű és világos, szaktudásuk magasan kiemelkedő, szakmai tapasztalatuk nemzetközi szintű, tudásuk, hozzáállásuk példaértékű. Tudásukat folyamatos interaktív előadások keretében meg is osztják a partnereikkel, hangsúlyozva az előremutató felkészülést. Bármikor hívhatjuk őket a felmerült problémával kapcsolatban, gyors és egyértelmű megoldásokkal szolgálnak.”

 

Szokonya István
Pénzügyi igazgató
Bonduelle Central Europe Kft.

„Cégünk ajánlás útján került a K-X Consultinghez. Velük találtuk meg azt a partnert, akit a tanácsadók között mindig is kerestünk, bármikor hívhatóak, kérdéseinkre gyorsan válaszolnak, a szakmai hozzáértésük megkérdőjelezhetetlen. És mindezt reális áron! 
Egy éve dolgozunk együtt, azóta a teljes adóátvilágítást is rájuk bíztuk. Az már csak ráadás, hogy nagyon kellemes Zsolttal, Katával, Julcsival együtt dolgozni, szívesen beszélgetünk, jó kapcsolatot ápolunk”

 

Varga Andrea
Finance Manager
Würth Elektronik Hungary Kft.

 

„Évekkel ezelőtt, kiábrándulva az igen/nem/ attól függ szintű sablonos, mégis igen költséges tanácsadói válaszokból, olyan megbízható személyt kerestünk adózási területen, aki szakmai hátterén túl, kellően nyitott arra is, hogy megismerje cégünk üzletmenetének sajátosságait. Hiszünk benne, hogy csak egy ilyen személy tud igazán cégre szabott megoldási javaslatokat adni. Nyári Zsolt,  azon kevesek közé tartozik aki magabiztos szakmai tudásán felül hozzáadja azt a pluszt, amit kerestünk, aki rugalmasan, a kérdéseinket gyakorlati szemmel megközelítve tesz javaslatot felénk.”

 

Szilágyi Edit
Főkönyvelő
Láng Kereskedelmi Kft.

„Segítség a bajban, nyugalom a hétköznapokban. Nekünk nagyon sokat jelent az adótanácsadó személye. Jó érzés a személyes ismeretség, a feltétel nélküli bizalom. Az, hogy mindig számíthatsz rá és a végsőkig kiáll melletted. Fontos a naprakészség, a gyorsaság, a teljeskörűség. E mellett megnyugtató, hogy egy csapat áll a háttérben, ami nagyon fontos ebben a szakmában. Az elmúlt évek során mi már mindezeket megtapasztaltuk Lakatos Katával és a csapatával.”

 

Hlavathy Erika
Főkönyvelő
Cooptech Kft.

„Vezető osztrák szállítmányozási és logisztikai vállalat magyar kirendeltségeinek főkönyvelője vagyok. Évek óta együtt dolgozom Nyári Zsolt adótanácsadóval. Szakmai tapasztalatával mindig hasznosan támogatta munkámat és az idén 30 éves jubileumát ünneplő céget, ahol dolgozom. Számomra nagyon fontos a pontos időzítés, a proaktív magatartás és a szakmaiság. Továbbra is bizalmat szavazok Nyári Zsoltnak, mert mindezt biztosítja.”

 

Molnár Gáborné
Főkönyvelő
Gebrüder Weiss Szállítmányozási és Logisztikai Kft.

„Cégünk a RAVAK Hungary Kft, fürdőszoba termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik már 20 éve a magyar piacon. K-X Consulting Kft-vel, személy szerint Nyári Zsolttal 5 éve dolgozunk együtt. Jó szívvel ajánlom, messzemenőkig megbízható, szakértő partnerre találtunk személyében. A közös munka során minden esetben felkészült volt, a kéréseket az igényeink maximális figyelembevételével mindig határidőre teljesítette.  Nem csak a rendszeresen előforduló kérdésekben, hanem az egyedi megkeresésekben is hasznos és biztonságot nyújtó szaktanácsot ad, ez is igazolja a cég rendkívüli felkészültségét és folyamatosan aktualizált szakmai tudását. Együttműködésünk rendszeres, zökkenőmentes, gördülékeny és fontosabb kérdésekben minden esetben kikérjük Zsolt véleményét.”

 

Márton Györgyi
Főkönyvelő
RAVAK Hungary Kft.

Problémája akadt?
Megoldást szeretne válaszok helyett, adóügyeivel kapcsolatban?
Csapatunk áll szíves rendelkezésére!

K-X Consulting Kft.

1145 Budapest, Amerikai út 13.

Kapcsolat